Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Steve Carell

Steve Carell

Életrajz

Steve Carell 1962-ben született Concord városában, Massachusetts államban. A történelem és a komédia egyaránt érdekelte, a történelem szak mellett folyamatosan része volt életének a színjátszás. Szerepelt színpadon, reklámokban, tévéshowkban, sorozatokban, azon belül is elsősorban sitcomokban. A The Dana Carvey Show (1996) játszotta talán a legnagyobb szerepet a karrierje előmozdításában. Az NBC kezdte el sugározni a népszerű angol sorozat remake-jét, ez volt az A hivatal (2005), melyben ő alakította Michael Scott-tot, a provokatív, botrányos és nevetséges ügyvezető igazgatót, aki egyszerre keseríti meg, és aranyozza be kollégái hétköznapjait. Amellett, hogy ő volt a sorozat producere, játékáért 2006-ban Golden Globe-díjat kapott, és a „Casino Night” című epizódért megkapta a Writers Guild of America díját is. Annak egyébként, hogy a sorozatot nem kaszálták el az első évad után (amikor alacsony nézettséget produkált), az volt az oka, hogy Carell ekkoriban főszerepet kapott a rendkívüli népszerűségre szert tett A 40 éves szűzben (2005), aminek ő írta forgatókönyvét is. Egy szorongó középkorú férfit alakít benne, aki jószívű ugyan, de a nőkkel végzetesen ügyetlen, és ezért állandó magány gyötri. Ezért a szerepéért megkapta az MTV Movie Awards „legjobb férfi főszereplőnek” járó díját. Az első nagyobb filmszerepét A híres Ron Burgundy legendája (2004) című vígjátékban kapta, ahol ő volt Brick, a gyengeelméjű csodabogár, aki Ron Burgundy stábjában dolgozott mint tudósító. A főszerepet Will Ferrell játszotta, és a többi tévés tudósítót is remek színészek alakították, például Paul Rudd és Christina Applegate. Ritka példa, hogy a film második része még jobban sikerült, mint az első (Ron Burgundy: A legenda folytatódik ,2013). Számos animációs produkcióban is megfordult szinkronszínészként, ilyen volt az American Storage (2006), a Horton (2008) vagy a Gru (2010). Carell leginkább vígjátékairól lett imsert, legnépszerűbb filmjei: A minden6ó (2003), Zsenikém - Az ügynök haláli (2008), Gyógyegér vacsorára (2010), Őrült, dilis, szerelem. (2011). Ennek ellenére sokszínűségéről tesz tanúbizonyságot, hogy egyik legutóbbi sikerfilmjében, a Foxcatcher (2014) című drámában skizofrén olimpiai bajnokot alakít.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1962-08-16
  • Születési hely: Concord, Massachusetts, USA
  • Más néven: Steven Carrel, Steven Carel , Steve Carel , Steven Carell, Стив Карелл, ستيف كارل, スティーヴ・カレル, 스티브 커렐, สตีฟ คาเรล, 史提夫·加維, Steven John "Steve" Carell, Steven John Carell, Στίβεν Τζον Καρέλ, Στίβεν Καρέλ, סטיב קארל, Стів Карелл

Filmek listája Steve Carell